Pince mélyéről a hűtőbe! Közvetlenül a fogyasztóhoz!
Itt a vissza nem térő alkalom, hogy most kevesebb, mint féláron szerezzétek be a legjobb dűlők borait! Itt a szüret, úgy döntöttünk, hogy raktárkészletünkből most rendkívül kedvező áron vásárolhattok, hogy felszabaduljon egy kis hely az új boroknak. A kedvezmény csak a webshopunkban elérhető, az értékesítési láncból kihagyjuk a nagykereskedőket és a kiskereskedőket, így lényegesen több pénz marad nálatok! Csapjatok le akciós csomagunkra és élvezzétek a nagyszerű borokat kevesebb mint féláron!
Excellence csomagunkba legkiválóbb borainkból válogattunk, azoknak, akik csak igazán jó borokkal érik be. A válogatásban olyan borok szerepelnek, amiket fine-dining éttermek borlapjain is megtalálhattok. Közös bennük, hogy összetettek, elegánsak és rendkívül jól érlelhető borok. Ezek a válogatások központi helyet vívtak ki maguknak többek között olyan nemzetközi kóstolókon, ahol a Furmint – Chablis – Moseli rizling háromszög kiemelkedő értékei jelentek meg. A válogatás három olyan bort tartalmaz, amelyek történelmi első osztályú dűlők nagyszerű évjárataiból származnak, valamint egy olyan dűlő-házasítást, amelynél célunk a történelmi dűlők értékeinek együttes megjelenítése. Dűlős boraink általában 10 hónapot töltenek az adott dűlő karakteréhez figyelmesen válogatott zempléni hordókban.
A Szent Tamás évszázadok óta a legjobbnak tartott dűlők egyike, rendkívül ásványos, nagy formátumú összetett és elegáns borokat adó dűlő. Évtizedes érlelési potenciállal rendelkezik, a testes, koncentrált furmint borok origója.
A Dongó a tállyai első osztályú dűlők közül elsőként ért el Decanter Platina díjat száraz fehérborral. Közepesen testes, ugyanakkor kiemelkedő ásványossággal és eleganciával rendelkező bor. A mineralitás vezeti mind az illat- mind az ízvilágot a rendkívül hosszú lecsengés végéig, a savszerkezete talán a legizgalmasabban rétegzett a dűlős borok között. Rendkívüli mélységekkel és komplexitással bír.
A Nyulászó az első osztályú dűlők válogatásainak legnépszerűbb borait adja, barátságos, gyümölcsös és összetett. Az ásványosság hasonlóan meghatározó, mint a többi első osztályú dűlő esetében, ugyanakkor könnyen érthető és azonnal megszerethető gyümölcsös ízvilággal rendelkezik, amely a borhoz kevésbé értők szívét is megdobogtatja.
A Selection borunkkal a mádi termőhelyek nagyszerűségét jelenítjük meg. A válogatott, magas minőségű alapanyag révén a történelmi dűlők ásványos karaktere kivételes mélységgel párosul. A részleges hordós érlelés hozzájárul a komplex struktúrához, a hordó fűszeres jegyei harmonikusan egészítik ki az érett gyümölcsös és minerális jegyeket. Összetett savszerkezettel rendelkező, testes, hosszú lecsengésű válogatás.
Csomag tartalma:
3 palack Szent Tamás 2016
3 palack Dongó 2016
3 palack Nyulászó 2019
3 palack Selection 2017